UGP

Salgó polc árak és kialakítások

Mivel a legtöbb lakás berendezése nem úgy készül, hogy már beköltözés előtt előre megtervezik a falakat borító tárolóalkalmatosságokat, gyakran szembesülünk azzal, hogy maradt egy kis kihasználható szabad terünk, de nehezen találunk odaillő polcot. Vagy éppen a garázst, a kamrát, a raktárt szeretnénk a lehető legpraktikusabban bepolcozni, hogy minél több áru vagy irat férjen el. Ma cikkünk segít eligazodni és sorra veszi, amit a salgó polcról tudni lehet: salgó polc árak és kialakítások.

Salgó polc bárhová, bármikor, bármilyen célra

Mindkét helyzetben a helyszínhez alkalmazkodó, könnyen kivitelezhető és teherbíró polcrendszerre van szükségünk. És azt szeretnénk, hogy még olcsó is legyen? Akkor a salgó polc az ideális megoldás! A salgó polc lehetővé teszi, hogy szabadjára engedjük a kreativitásunkat és gyakorlati érzékünket. Funkcióit és szerkezetét úgy alakítjuk, ahogy csak szeretnénk, ebből a szempontból messze a legtöbbet nyújtja. Ráadásul ahogy változnak a körülményeink és igényeink, úgy variálhatjuk a már felépített polcrendszert a polcok áthelyezésével vagy kiegészítők vásárlásával. Akár sok évtizeden át, hiszen a salgó polc fémszerkezete tartós, strapabíró: nem rágja meg a szú, nem igényel különösebb gondozást, festést, tisztítást. A fém alapanyag és a szerkezet miatt a teherbírása is igen magas, szinte bármit tárolhatunk rajta (bár elefántból csak kicsit). De mi a különbség a piacon előforduló salgó polc árak és kialakítások között? Ha a salgó polcban rejlő lehetőségeket nézzük, nincsen polcrendszer, amely felveheti vele a versenyt. Emiatt hamar elterjedt a fapolcok alternatívájaként, majd tovább is fejlesztették: az eredeti, csavarokkal összeszerelendő polcváltozaton túllépve megtervezték a még könnyebben összeszerelhető, csavarmentes változatot. A kereskedelemben ma mindkét típus elérhető, de az ár szempontjából a csavarmentes polc az igazán csavaros eszű megoldás. De miért is? Milyen különbségek vannak az egyes salgó polc árak és kialakítások között?

Salgó polc árak és kialakítások

Hogyan lehet a csavarmentes salgó polc a legolcsóbb és legmegbízhatóbb megoldás?

  1. Sendzimir horganyzott kivitelben készül. Ezt a kiváló minőségű acélt részben újrahasznosított alapanyagból állítják elő, ami mind a pénztárcát, mind a környezetet kíméli. Tartósan kiváló minőségét a TÜV és CE is tanúsítja. A gyártás módja is költségkímélő, automatizált gyártósoron robottechnológiával, nagy mennyiségben állítják elő. A minőségét szigorú követelmények és minőségirányítási rendszerek garantálják – ezért is vállal az UGP jó szívvel 5 év garanciát a csavarmentes salgópolcokra.
  2. Jól terhelhető, egy polc az elemek méretétől függően akár 145-645 kg súlyt is elbír.
  3. 33 mm-enként állíthatjuk a polcszintet, azaz a polcok variábilisak, a szintek könnyedén hozzáigazíthatóak a rajtuk tárolt dolgok méretéhez.
  4. Kiegészítő elemek széles választéka teszi lehetővé, hogy bármilyen méretű és alakú tárgyat tárolhassunk.
  5. Eszközök és szaktudás nélkül is könnyen összeszerelhető, hiszen csak egymásba kell akasztani az egyes elemeket. A polcrendszer megbízhatóságát, viszont ez egyáltalán nem érinti, a salgó polc árak és kialakítások közti különbségek ugyanis a stabilitást és tartósságot nem befolyásolják.

UGP S1 salgó polcok

Mivel a csavarmentes UGP S1 salgó polcok igen népszerűek, ügyelünk arra, hogy minden méretből folyamatosan legyen raktárkészletünk. UGP budaörsi raktárában nyitvatartási időben Ön személyesen kiválaszthatja és akár azonnal magával is viheti a polcait, hogy még aznap felállítsa őket a kívánt helyen. De természetesen kiszállítást is kérhet! Budapestre 24-48 órán belül, vidékre 24-72 órán belül érkeznek a salgó polcok a megrendeléstől számítva.


Csavaros salgó polc árlista (pdf) és a Csavarmentes salgó polc árak (pdf). A legjobb azonban az, ha munkatársaink segítségét kéri a céljai, igényei, és a bepolcozható helyiség méreteinek megadásával! A legjobb megoldásokat személyre szabottan kapja! Munkatársaink a legjobb megoldást állítják össze Önnek! Kérje ajánlatunkat, szakértőink segítségét már most!