UGP

Használt polc eladó

A polc nemcsak otthonunk szerves része, napjainkra mindennapi életünk jellegzetes tartó, tároló eszközévé vált. Történelme, eredete a régmúlt homályába vész. A legrégebbi bútor talán egy darab kő vagy egy elkorhadt fadarab volt. Az emberré válás folyamán őseink a természetben fellelt tárgyakat alakítani kezdték igényeik, szükségleteik szerint. Nem tudni, hogy milyen volt az első polc, a mai kínálat szerteágazó, funkcionális, kényelmi és esztétikai szempontokat is kielégít.

Használt polcok a tárolásban, raktározásban

A polc korlátlan és kreatív lehetőségeket kínál tárgyak elhelyezésére, tárolására, raktározására az üzleti életben is. Tárolásnak nevezzük a nagyobb tömegű áru hosszabb ideig történő készleten tartását. Ez a feladat leginkább termelőkre és nagykereskedőkre hárul. A raktározás, illetve bolti raktározás kisebb tömegű áru rövid ideig tartó elhelyezését jelenti. A nagy tömegű, homogén áruk tárolása tömbös formában történik. Több árucikk elhelyezése az áttekinthetőség érdekében árucsoportonként, soros tárolásban valósul meg.

Csavaros Salgó polcok

Úgy érzi, egy talpalatnyi hely sincs már a raktárban? Káosz uralkodik, nincs hová elhelyeznie a termékeit? A raktározási gondokkal küzdő szakembereknek praktikus megoldást jelent az összeszerelhető Salgó polcrendszer. A tárolást elősegítő, megkönnyítő találmány csavaros kivitelben 1900-as években indult hódító útjára Angliából. Hazánkat elérve nemcsak ismertté, de közkedveltté is vált széles körű alkalmazhatósága miatt.

Összeszerelhető, csavaros Salgó polcok jellemzői:

  • Teherbírásuk jelentős, 50-150 kg polconként
  • Némi kézügyességgel és időráfordítással könnyen összeszerelhetőek, áthelyezhetőek.
  • Polcok távolsága bizonyos keretek közt változtathatóak.
  • Árak több árkategóriát érintenek, nem a legolcsóbbak, de megfizethetőek.

 

Használt Salgó polcrendszerek

hasznalt-polc-eladoOlcsóbb megoldást keres? Használt polc eladó. Ezzel a hirdetéssel sok helyen találkozhat. Tényleg megéri használt polcrendszerbe beruházni? Valóban olcsóbb az, ami a vételkor kevesebbe kerül? A használt polcrendszerek a jó árfekvéseik miatt nagyon kedvezőek. Az tény, hogy jóval kedvezőbb áron hozzá lehet jutni, mint egy vadonatúj csavaros polcrendszerhez. Egyszerű, költségkímélő megoldást kínál a szűkösebb anyagi keretekkel rendelkező vállalkozásoknak. A használt polcokat átvizsgálják, átfestik, ellátják korrózióvédelemmel, az esetleges hibákat korrigálják. Néhány esztétikai hiba előfordulhat, ami a minőséget nem befolyásolja. Mivel használt termékről van szó, más jótállási szabályok vonatkoznak rá. A használt polc paraméterei adottak, változtatások korlátozott formában és mennyiségben állnak rendelkezésre.

Csavarmentes Salgó polcok

A kedvező árfekvést sem kell figyelmen kívül hagynia új, csavarmentes polc vásárlásakor, de több szempontot is érdemes figyelembe venni, hogy a vételt a későbbiekben se bánja meg. Saját elképzelése van a berendezést illetően? Az adott raktár adottságait maximálisan szeretné kihasználni? A megfelelő méret és egyedi igények kielégítéséhez érdemes megismerni a csavarmentes Salgó polcokat. A hagyományos polcokat csavarokkal rögzítik, a csavarmentes polcrendszerek teljesen más elv szerint kerülnek kialakításra, melyek a kreatívabb ötletek megvalósításához is elegendő teret biztosítanak, mindezt annyi pénzért, mintha használt csavaros polcrendszert vásárolt volna. A csavarmentes Salgó polcrendszer fő alkotóelemei: keret, és a kerethez tartozó talpak, polcok, polctartó gerendák. Nagyobb tömegű, méretű és terjedelmű termékek, áruk tárolására is alkalmasak tartógerenda-polcpanell kapcsolatnak köszönhetően. Összeszerelésük egyszerű, gyors. Raktárkészleten mindig megtalálhatóak, megrendelés után azonnal elvihetőek. Szállításuk egyszerű, gyors.

Kiknek ajánljuk a csavarmentes polcrendszert?

  • Mindenkinek, akiknek fontos az ár-érték arány, a minőség és a megbízhatóság.
  • Mindenkinek, akinek nemcsak erős polcokra vágynak, de egy esztétikus, modern design-t szeretnének magukénak tudni.
  • Galériás polcrendszer kialakításához, a magasabb raktárakba a teljesebb helykihasználás érdekében.
  • Autószerelő műhelyekbe, autóalkatrész árusításával foglalkozó üzletekbe autógumik, felnik és darabáruk tárolására.
  • Polcosztók, fiókok, fiókmegoldásokhoz, ha egy jól áttekinthető raktárt szeretne kialakítani árukészletének tárolásához.
  • Irodákba, irattárakba, hivatalokba a papírok, dossziék szakszerű elrendezéséhez.
  • Ruházati boltokba, az eladó és raktártérbe egyaránt alkalmazható. Nemcsak könnyen megközelíthetőek lesznek a termékek, de az árukészlet elrendezettsége sokkal hívogatóbb, mint egy olyan butikban, ahol a ruhák összevisszaságban vannak kihelyezve.
  • Magánszemélyeknek kamrák, tárlóhelyiségek, kisebb-nagyobb szerelő- és barkácsműhelyek, garázsok berendezéséhez. Egy modern lakótér kialakításához is megfelelő választás lehet.

Használt csavarmentes polc eladó! A legjobb azonban az, ha munkatársaink segítségét kéri a céljai, igényei, és a bepolcozható helyiség méreteinek megadásával! A legjobb megoldásokat személyre szabottan kapja! Munkatársaink a legjobb megoldást állítják össze Önnek! Kérje ajánlatunkat, szakértőink segítségét már most!