Salgó polc

Rend és kényelem – egyben

Ha nem akarunk naponta cipekedni

Mindenki ismeri azt az érzést, amikor munka után csak arra vágyik, hogy hazaérjen, lehuppanjon a kényelmes foteljébe, és tv-t nézzen, olvasson, vagy amit csak szeretne, de nem teheti, mert még el kell menni a boltba bevásárolni. A vásárlás pedig sokszor olyan kényelmetlenségekkel jár együtt, mint a lökdösődés, és a sorbanállás. Arról már nem is beszélve, hogy ha kevesebbet kell bevásárolni menni, azzal rengeteg pénzt is megspórolhatunk magunknak.

Ehelyett mi azt javasoljuk hogy ha van rá lehetőség, akkor azzal éljünk, mert nem szükséges olyan gyakran “nagybevásárlást” tartanunk. Ha egy salgópolcot átengedünk a burgonyának, tésztáknak, ásványvíznek, konzerveknek, vagy bármi egyébnek, ami hosszabb ideig eláll. Ha még nincs erre kijelölt helyünk, akkor érdemes kialakítani, hogy a vásárlásra fordított időnk egy részét ezzel visszanyerjük, és azt arra fordíthassuk ami fontos számunkra. Akkor is nagy hasznát vehetjük annak, ha van otthon tartalék, ha épp nem tudunk elmenni bevásárolni valamilyen okból, mert így van amihez nyúljunk ilyen helyzetekben is. Ha van elegendő polcunk ezeket a dolgokat átláthatóan, rendezetten elhelyezni, akkor nem fenyeget az a veszély sem, hogy megfeledkezünk valamiről és tönkremegy, vagy egymás hegyén hátán vannak a felhalmozott fűszerek, háztartási eszközök és semmit sem találunk.

Segíthet a házhozszállítás is

Mivel a nagyobb, nehezebb dolgokat (természetesen nem csak azokat) ma már házhoz is rendelhetjük, így még a cipekedéstől is megkíméljük magunkat. Ha van hova elhelyezzük a bevásárolt holmit, érdemes azokat mindig ugyanazon a helyen tartani, így nekünk is és családtagjainknak is csak rá kell pillantanunk a polcokra és rögtön tudjuk majd, hogy mi fogyott el, vagy miből maradt már csak pár darab, így a bevásárló lista összeállítása is sokkal könnyebben fog menni, és nem mellesleg kevesebb időt vesz majd igénybe.

Egy salgópolc, rengeteg hasznos hely

Ha a polcokat, polcrendszereket a garázsban, pincében, vagy a padláson tudjuk elhelyezni, akkor a lakásban rengeteg hasznos helyet tudunk felszabadítani, és holmijainkat a használatbavétel helye szerint csoportosítva tudjuk tárolni, így ha szükségünk van valamire, azt akár a kiegészítőivel együtt a rendeltetési helyén fogjuk megtalálni, ami kényelmes és gyors megoldást jelent a mindennapokban. Nem kell többet szaladgálnunk a dolgok után, vagy keresgélnünk azokat. Ezzel időt és nyugalmat nyerünk magunknak és családtagjainknak.

Összegezve a leírtakat, egy salgópolc elhelyezésével rengeteg hasznot hajthatunk magunknak. A csavarmentes salgópolcok pedig olcsó, gyors és minőségi megoldást nyújtanak hosszútávra.

Ajánlott bejegyzések